Kislányunk Sára, három évet töltött karácsony havában. Védőnőnk a három éves szintfelmérésen nagyon elégedett volt. Be is írta a könyvecskébe, hogy Sára szépen beszél.
Az első hangok hallatán kíváncsian figyeltem Sára beszédfejlődését. Érdekességként az első szavait megfordítva mondta, mint például: po (hopp), páh (háp), pe (csepp), pé (szép), lapát (pa), Ta (Nap), zí (víz), gőb (bőg), för (röf), seh (hess), zsi (rizs), tacs (csat). Emellett hangokat, szótagokat is felcserélt: pacsu (papucs), feszkik (fekszik), testálopó (testápoló), rózsiszan (rózsaszín), pakkot (pattog), hápisz (hápci), hanat (hangya). Nyelvünkre jellemző a szavak megfordíthatósága. Nagyon sok olyan gyökünk van, mely megfordítható, és még a jelentés is megmarad (pl. göb-bog, zsugorodik-guzsorodik, kecsély-csekély, facsar-csavar, cseveg-fecseg, mosolyog-somolyog).
Alkotott egyedi szavakat is: csipicső (csíptető), tuámi (tulipán), házel (elefánt), tabuda (add ide), topoto (foltoz), villangos (villamos), pajé (apa), nanaka (anya), Há (Sára), levósa (levonós), Igu (Ildikó), fengen (fenék), tánzen (táncol), éngen (ének), festeny (festmény), kupája (feje), pücsüke (prücsök), szitaajtó (szitakötő), varjag (károg). Ezek közül a „kupája" szót kellett körbejárnom. Sárától akkor hallottam először, amikor etettük a macskánkat, Kormost. Véletlenül a fejére pottyant az étel. Ekkor szólalt meg Sára, hogy vigyázzak, ne essen az étel a „kupájára". Ránéztem, rácsodálkoztam, hiszen olyan szó hangzott el, amit Sára tőlünk nem hallott, és szerintem mástól sem hallhatta. Gondolkodtam és mielőtt kinyitottam volna bármilyen szótárt, eszembe jutott a „Kupán váglak" mondás. A kúp, kop(onya) szavunk fejet is jelent. Sára segítségével előkerült egy régi szavunk. Örültem neki.
Gyermekeinkben ott rejlik ősi nyelvünk, csak figyelnünk kell rá. Kislányom a szavak rövid alakját is mondogatja. Ez a tömörebb, az ősibb. Például a pocak helyett „poc"-ot mond. Vidáman újságolta, hogy nő a poca, és mindjárt kibújik a kisbaba.
Ha visszalapozom a kis mindentudó füzetem, megtudom, hogy éppen egy évvel ezelőtt tört ki belőle hirtelen az első mondat: „Mama, deje ká csücsü!" Hívta mamát kávézni. Olyan édesen mondta, és olyan gyorsan. Innentől kezdve ugrásszerűen fejlődött a beszéde. A szavak első szótagját, gyökét mondogatta másfél évesen: zá (zsák), ká (kád), paszu (paszuly), sze (szembe), já (láb), jé (kéz), kengu (kenguru), ete (egyszer), ha (haza). Két évesen már az egész szót hallhattuk tőle: tessé (tessék), hoppá, Kiga (Kinga), atal (asztal), koka (kocka), bajé (banán), kubi (krumpli). Nemcsak kimondta, hanem mondatba is foglalta.
Jó hatással van rá a mondóka, a mese, az ének. Mai napig szereti a könyveket. Nemcsak szereti, hanem vigyáz is rájuk. Egymás után olvastatja az általa kiválasztott meséket, mondókákat, dalocskákat. Mellette én is újból gyereknek érzem magam. Együtt fedezzük fel a világot.