Jelen írásomban a fény és nap szavunkat szeretném górcső alá venni. Érdeklődésem felkeltette az a tény, hogy fény szavunk fordítottja nap. Egymással rokon hangokról van szó: n-ny és f-p. Az n hang oly szavakban fordul elő mely a magasság, fenség, emeltség fogalma köré vonhatók. Pl. nagy, nád, nap, nevel. Az ny az egyszerűbb és keményebb n hangnak lágyított módosulata. Pl. nyő (nő), nyőstény (nőstény), fenyeget (feneget). Az f jelent emelkedést (a fölfelé törekvésben szintén fúvási fokozódást) vagy magassági távolságot ezekben: far, fe, fej, fel, fenn, föd, fal, fa, fű. Figyelmet érdemlő nyelvünkben - olvasom a Czuczor—Fogarasi nagyszótárban-, hogy míg a b és p hanggal kezdődő szavaink között számos puffadtat, dudorút, gömbölyűt, köröset jelentő szó van, az f és v kezdetűek között (az r alaphangúakon kívül) alig van egy-kettő, ezek is csak váltakozásképen mint: fütykös=bütykös, fodor=bodor. Fény szavunk széles értelemben azon finom anyag, mely szemünkre hatva, a körülvevő testeket láthatóvá teszi. Máskép: világ, világosság. Nap fénye, verő fény, lámpák, gyertyák fénye. A bagoly is fényre néz. Úgy szereti, mint a szeme fényét. Szorosabb értelemben a világosságnak főfoka. Déli napfény, lángok fénye. Ragyogás, mint pl. drágakövek fénye. Átvitt értelemben világos látás, tudomás. Fényre hozni, deríteni valamit. Jelent dicsőséget, kitűnő állapotot. Nagy fényre emelkedni. Nagy fényben lenni.

Eredetére nézve fe-eny, vagyis felső, azaz világos anyag. Rokon vele pl. a fehér, fém, fémlik (fénylik) szavak. Vegyük sorra az előbb felsoroltakat. Fehér vagyis fe-h-ér eredeti képe fe-ér. Könnyebb kiejtés végett h vagy j közbeszúrttal lett fehér, fejér. Fehér azon szín, mely a legvilágosabb, legderűsebb. Fehérnek nevezzük azt a testet, mely a világosságot változatlanul veti vissza. Jelent olyat, ami a fehérhez közelít, vagyis tisztát. Fehérre mosni a szennyes kezeket. Főnév gyanánt is használjuk: tojás fehére, fog fehére, disznó fehére (a szalonna). Népies kifejezésekben a nőnemnek jelzője: fehérnép, fehércseléd. Elemzésileg fe-ér, felső erejű, tulajdonságú. Oly világos, mint a felső, vagyis mint a fénytől, naptól leginkább világosított részek szoktak lenni. Fém (fe-em) elvont gyök fémlik igében és származékaiban. Újabb időben önállóan főnévként is használják. Érc, minden idegen elemtől megtisztított állapotban véve, tehát egyszerű, fényes, nyújtható test. Fémes egyenértékű a fényes szóval. Fémlik nem más, mint fénylik. Ragyog, mint fém vagy akármely fényes test.

Nap gyökünk égtani széles értelemben saját magától fénylő világtest, mely más sötét világtesteknek fényt és meleget kölcsönöz. Szorosabb értelemben a mi földünkkel közvetlen összeköttetésben álló világtest, mely a bolygóknak fényt, meleget ad, s mely a mindennapi időjárásban szemünk előtt látszatra, kétféle utat tesz. Egy huszonnégy órait a föld körül és egy évest. Szemünk a napot nyáron magasabban, télen pedig alacsonyabban látja járni. Ami érdekes, hogy mindkettőt nem a nap, hanem földünk viszi véghez. Idézem Czuczor—Fogarasi nagyszótárból az ide vonatkozó részt:

„... így például ránk nézve fölkelni látszik a nap, midőn tengelye körül forgó föld azon oldalát, melyen mi lakunk a napnak fordítja; ellen esetben, pedig lemenni látszik. Délen van a nap, a mely percben az általunk lakott helynek környéke legjobban feléje fordult; alkonyodik, midőn a mi lakjuk földrész tőle annyira távolodik, hogy a nap a nyugati határhoz érni látszik. Minden nép nyelve a látszólagos napmozgásokat fejezi ki. A magyar nyelv szerint a nap kel, támad, feljön, midőn reggeli látókörünkre feltűnik; hanyatlik, leszáll, lemegy, lenyugszik, leáldozik, leesik, midőn az esti látkör alá tűnik." A csángóknál leszentül a nap.

 „...délen van vagy áll, vagy süt, midőn a reggeli és esti látókörünknek mintegy közepére ért s az évszakhoz képest legmagasabban lenni látszik. Továbbá süt, világít, fénylik, ragyog a nap, midőn sugárait semmi homály nem akadályozza; elborúl, elbúvik, bujkál, midőn felhők takarják; fogyatkozik midőn a sötét hold elfogja előlünk; éles fogai vannak, midőn kemény téli időben ragyog; éget, szúr, midőn sugárai igen hevítik a testet; ...játszik, ha sugárai rezegni látszanak, pl. a víz színén, az üvegen."

Átvitt értelemben jelent napfényt, napsugárt, napvilágot. Kiülni a napra. A nedves ruhákat kiteríteni a napra. Sérti szemeit a nap. Nap ellen árnyékot keresni. Jelent 24 órából álló időt, mely a napnak egyik felkelésétől a másikig, vagy éjféltől éjfélig tart. Egy egész rendes évben 365 nap van. Mindennap egy nap múlik. Több nap mint kolbász. Holnap is nap lesz még. Egy nap nem a világ. Nem hosszú a nap, kinek sok a dolga.

Szűkebb értelemben napkelettől napnyugatig terjedő időköz, midőn a nap világa bizonyos látókörön fönn van, szabatosabban: nappal. Nappal ellentéte éj, éjjel. Egy napot és egy éjt tölteni valahol. A napot munkára, az éjt nyugalomra használni. Némely vadak nappal, mások éjjel bújnak elé rejtekeikből. Jó napot mondani valakinek. Milyen a jó nap, olyan a fogadj' (= fogadja) Isten. Ebben az értelemben egy adott nap szakaszai: reggel, dél, alkony v. délest és este. Nyelvünkben alaphangra, alapfogalomra nézve egyezni látszik vele nagy szavunk, minthogy a nap úgy tűnik elé, mint az égi testek között a legnagyobb. Vagy ha az egyes hangokat (n és p) értelmezzük, a növés, növekedés alapja, vagy ha tetszik, apja, lényegesen előmozdítja a növést, növekedést a természetben.

Eredetileg a nap gyök anap volt, s egyeredetű, alapértelmű az ana, anya szóval, vagyis anya-pótló. A nap a férjnek vagy feleségnek valódi anyja lévén, a másik házastársnak mintegy újonnan fogadott vagy édesanyját pótló anyjává lett. A feleség saját férjének anyját és a férj saját nejének anyját napának, napámnak nevezi. Máskép: anyós. A napa pedig a nő-ip szóból ered. Hasonló viszonyban áll a házastársakra nézve az ip vagy ipa. Ip a férj nejének vagy nő férjének atyja. Kisebbik, másodrendű apa. Az ip gyök rokon az ap szóval. Ap tiszta gyöke az apa szónak, más szóval nemző atya.

A Czuczor—Fogarasi nagyszótár segítségével bemutatott jelentések alapján kiderül, hogy a fény és nap gyökök esetén nemcsak mássalhangzóik rokonok egymással, hanem lényeges tulajdonságuk is közös.

Az egyik hagyományőrző vendéghelyiségben ezt a szót olvastam étlapjukról: „kapros dübbencs tormás öntettel”. Döbbenten álltam, és azon tűnődtem, vajon mit jelenthet, mit is ajánlanak az odaérkezőnek?

 Megkérdeztem a két pincért, mit jelent ez a szó? Elmondták nekem, hogy a dübbencs az egyfajta béles, a nyírségben bélesnek hívják, a hajdúságban pedig dübbencsnek. Kutakodtam még ismerőseimet megkérdezve. A dübbencs szó hallatán a kapros vagy sima kelt (zsíros) tésztát említették.

Hazaérkezve, fellapoztam a Czuczor-Fogarasi szótárt, de nem találtam a keresett szót. A hozzá hasonló hangalakú szavakat kerestem tovább, nem adván fel a harcot. Rátaláltam a döbönyre, ami faedényt jelent. Vajat, zsírt, sajtot, sót tárolnak benne. Ezt a szót én úgy ismertem, hogy bödön, ami végül is ugyanazt jelenti, mit a döböny. Ez a gyök is megfordítható: böd-döb, jelentése pedig ugyanaz.

Előszedtem Szinnyei tájszótárát. Megtaláltam a keresett szót. Első jelentése tenyeres-talpas. Második jelentése pedig túróslepény forma tészta a hajdúságban.

A tájszótár szóértelmezése a köztudatban nem elterjedt. A hajdúságban végül is a dübbencsről vagy dubbancsról nem a lepény jut az emberek eszébe...

Gömbölyű, kerek, dudoros, csavarodott

Egytagú szavaink ősi jellemzője megfordíthatóságuk. Ezt a kijelentést Magyar Adorján Az ősműveltség című könyvében olvastam. Jegyzeteimből kiírtam az összes általa megemlített egytagú és megfordítható gyököket. Szeretnék ezzel foglalkozni az elkövetkezendőben, és bemutatni munkám eredményét. Sokat segít gyökeink értelmezésében a Czuczor—Fogarasi nagyszótár. Az első csoport, amit kiemeltem a felsorolásból, a gömbölyű, dudoros, kerek, csavarodó jelentést hordozzák magukban: gob, göb, gub, güb. Megfordítva pedig: bog, bög, bug, büg vagy bük(k). Itt meg kell jegyeznem, hogy szavainkban az értelmet a mássalhangzók hordozzák, a magánhangzók cseréje, váltakozása nem változtat a jelentésen.

            Lássuk a gyököket. Gob, göb általában jelent összehúzott, gömbölyödött testet, különösen púpot, kinövést, dudort állati vagy növényi testen. Mint törzsök megvan a göbre, göbör, göbörödik származékokban. Göbre tájszó, mely gömbölyű, dudorú kis fazék, kis csupor. Megfordítva az általunk is jobban ismert: bögre. Göbör jelent összehúzódott, merevült, fagyott valamit. Rokon vele a gömb, gömbör, gömbölyű, s ennél fogva kerekdedet, dudorodottat is jelent. Göbörödés valamely testnek fagy általi megmerevedése, összezsugorodása. A göb szó természeti hangot is jelent, mely a göbbed, göbben igékben, göbe, göbec, göbedék nevekben létezik. Göbben vagyis mintegy göb hangot hallatva lebukik. Göbő nem más mint hízlalásra szánt disznó,más szóval gőnye. Székelyföldön pedig a víz által a folyam medrén ásott gödröt jelent, melyben a víznek hirtelen mélysége, göbbenése van. Göbecnek nevezik a víz sebes folyása által vájt kisebb gödört.

Gob, göb gyökünk fordítottja bog, bög. Önálló gyök, mely általában csomóalakú dudorodás, kinövés fákon és növényeken. Más szóval göcs; kiálló, kidudorodó valami, pl. bog, csomó, domb, hant, rög, göröngy. Göcs a fán, göcs a fonalon, madzagon. Göcsöt kötni, megoldani. Így nevezik némely növény fejeit; például a kenderét, mely másképp: buga. Itt kitérnék a másképp szó helyesírására. Magyar Adorján és a Czuczor—Fogarasi nagyszótárban is rövid p-vel írandó: más-kép. Felkaptam a fejem, ugyanis a jelenlegi helyesírás szerint hosszú p-vel írjuk: más-képp. Köztudott, hogy a kép szó nyelvünkben nem képp, hanem kép. A másképp szó eltakarja a gyök eredeti képét. Zavarossá, elhomályosulttá válik és eszünkbe sem jut, hogy itt a más módon, más formán jelentést a más-kép hordozza. Ahogy lapoztam és olvastam a bög gyök származékait, feltűnt böglész szavunk, melynek értelmét nem ismertem. Böglész vagyis böngész, elmaradt böngőket, bingyókat keresgél. Eredetileg böngölész. Az előbbieket elolvasva egy új szóval gazdagodtam.

Gub szavunkat elvont gyökként tartja számon a Czuczor—Fogarasi nagyszótár. Származékaiban a guba, gubacs, gubó, gubanc értelmében is megtalálható gub gyökünk jelentése, vagyis a hupásság, kanyarodás, tekeredés, gömbölyűség. Fordítottja a bug, ami nem más, mint bog.

Növénymagok bogos tokja. Buga pedig gubacs, guba a fákon. Székelyeknél jelent szemgolyót is. Buglyos, ami összekuszált, kócos, de jelent tömött szirmú virágot is. Jómagam a másik hangalak változatot a baglyas, boglyast ismertem. Különösen tetszett bugolya szavunk. Némely madarak bóbitáját hívják így, valamint jelent virágfüzért, virágköteget, csokrot.

Güb gyökből ered a gübe, mely a víznek örvényes mélysége; máskép göbe. Visszafele olvasva büg. Hiába kerestem ezt a szót a szótárban, nem találtam. Aztán hirtelen megvilágosodott előttem, hogy a zöngétlen társát is keressem, hiszen ugyanazt a jelentést hordozza, egy gyökről van szó. Rátaláltam bük(k) szavunkra. Már ott is volt az első sorokban a megoldás: eredetét tekintve bog vagy bög gyökkel rokon. Bögfa vagyis bükkfa nem más, mint ágasbogas fa. Neve lényeges jegyét magában hordozza.

Írásomban szerepel az önálló és elvont gyök fogalma. Mit is jelenthetnek? Önálló az a gyök, mely minden hozzátét nélkül is határozott jelentésűek – olvasom a Czuczor—Fogarasi nagyszótár bevezetőjében. Például: fa, fű, fény, nap, jó, rossz, én, te, üt, ver. Más szóval gyökszók. Vannak olyan gyökök, melyek önállóan nem divatoznak, de több különböző képzőt elfogadnak. Ebből azt a következtetést vonják le a szótár szerzői, hogy egykor határozott jelentésűek lehettek. Például: fakad, fakaszt, apad, apaszt, eped, epeszt. A csak származékaiban élő gyököket elvont vagy puszta gyököknek nevezzük. Például: csör(csörög, csörtet), dör(dörög, dörren), pör(pörc, pörköl), bon(bong), szusz(szuszog, szusszan) ill(illat, illan), ir(irgalom), isz(iszam=csusszanó mozgás; iszki=elsurranó mozgás), om(omol, omlik), bom(bomol, bomlik), bombék(bimbó).

Mindezekből a példákból látni, hogy a gob, göb, gub, güb gyökökben felfedhető lényeges jegy a gömbölyűség, kerekség, dudorosság, csavarodottság. Ami messzemenően csodálatos, hogy megfordított hangalakjuk a bog, bög, bug, büg vagy bük(k) is magában hordozza a felsorolt jelentések valamelyikét.

Molnos Angéla könyveit 2000-ben kaptam ajándékba. A „Jövőnkért a magyar nyelv ügyében” című írása annyira olvasmányos volt, és annyira magával ragadott, hogy addig le nem raktam, míg el nem olvastam. Tanítványaimmal is megosztottam élményem. Ugyanazt a rácsodálkozást tapasztaltam náluk, amit én is átéltem, ez nem más, mint nyelvünk egyedi és hihetetlen szépségének felismerése.

   Magyartanárként és közemberként is fontosnak tartom anyanyelvünk ápolását. Erdélyben, Székelykeresztúron, tizenéves tanulóimat is ebben a szellemben neveltem. Külön követelmény volt az irodalmi, nyelvi fogalmak elsajátítása, ismerete, melyek javarészt idegen szavak voltak. Én ilyenkor zárójelben feltüntettem az idegen szót, hogy legyen tudomásuk róla, tőlük, pedig a szavak magyar megfelelőjét kértem számon. A tankönyvekben levő utasítások sok idegen szót tartalmaztak, ezek megnehezítették a tanulók munkáját. Legtöbbször azért érte őket kudarc, mert nem értették, mit kér a feladat. Ilyenkor én lefordítottam magyarra, és elmagyaráztam egyszerűbben, vagyis magyarul, ami bonyolultnak tűnt. Boldog voltam, amikor láttam arcukon a megkönnyebbülést, jó volt látni sikerélményüket. A képességük megvolt hozzá, de ennek kibontakozását megakadályozta az idegen kifejezések tömkelege.

   Nemcsak a szövegértéssel volt gond, hanem a saját szókinccsel is. Látszott, hogy a tanulók keveset olvasnak, szegényes a szókincsük, nincs önbizalmuk, nem tudják kifejezni magukat. Tudtam, ha túl sok olvasmányt kérek tőlük, nem fogom megszerettetni velük az olvasást. Aztán felidéztem a múltat, a meséket. Szabadon választottak egy-egy népmesét, azt előadták könyv nélkül, cserébe a jó jegyet jutalomként kapták. Elkezdődött valami csodálatos. Minden óra elején meghallgattunk egy szép mesét. A gyerekeknek nagyon tetszett. Mindig várták a magyarórát, a mesékért. A mesék segítségével nemcsak olvasásigényük nőtt, hanem közelebb kerültek anyanyelvükhöz, bátrabbak lettek, hangot adtak egyéni véleményüknek, nőtt az önbizalmuk, nem beszélve arról, hogy szókincsük észrevétlenül gyarapodott. A legjobb mesemondót elvittem Szentábrahámra, az „Édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni” jeligéjű mesemondó versenyre. Ott láttam először Molnos Angélát, akkor hallottam először. Szavaiból, hangjából áradt a magyar nyelv iránti szeretet.

   2004 nyarán, Debrecenben, az első beszélgetéskor nagy érdeklődéssel és figyelemmel hallgattam őt. Látszatra egyszerűnek tűnő kérdést tett fel, hogyan választjuk el szavainkat. A helyesírási szabályokat betartva választottam el a szavakat, vagyis a gépiesnek nevezett elválasztási módszert használtam. Ekkor szembesültem a számomra teljesen ismeretlen ténnyel. Megtöri a szavak értelmét a gépies elválasztás, pl. gyö-kér. Ha a gyökök épségének megőrzésére törekszünk, akkor ezt a szót gyökeire bontva választjuk el: gyök-ér. Amikor először hallottam a gyök szót hirtelen nem vált világossá miről is van szó. A példák megerősítettek engem, hogy ha gyökeink széles tárházának birtokába jutunk, fény derül, hogyan tudott fennmaradni anyanyelvünk, mi tette őt egyedivé, szentté. Ha megértjük gyökeinket, mi magunk is megváltozunk. Megváltozik gondolkodásmódunk, egész személyiségünk, felfedezhetjük újból őseink tudását.

   Nyelvünk tisztasága iránti igény sajnos sokunkban nincs meg. A Magyarító könyvecske ötödik kiadásának anyagát többször fellapoztam, tanulmányoztam. Olyan címszókkal találkoztam, melyekről nem is sejtettem, hogy idegenek. Nem ismertem eléggé nyelvünket, hiába tanultam róla évekig. Ezt viszont nem mentségként hoztam fel, sosem késő elkezdeni, hogy tudatosan odafigyeljünk nyelvünkre. Nyelvünk tisztaságát csak úgy nyerhetjük vissza, ha elkerüljük a betolakodott, más nyelvekből átvett szavakat. Hallottam, tanultam anyanyelvemről, de sosem tudtam a „színfalak mögé látni”, nem éreztem a teljességet. Az egyetemi évek alatt a kisdolgozatok elbírálásakor egyik alapvető követelmény az idegen kifejezések használata volt. Én nem használtam azokat, helyette magyarul fejeztem ki magam. Ebből kifolyólag sokkal kevesebb pontot kaptam, azzal érvelt a tanár, hogy túl elemi szinten fogalmaztam.

   Évek múltán csak megtörtént a csoda, ami elgörgette jelképes értelemben nyelvünket eltakaró függönyt, és láthattam tiszta fényében tündökölni anyanyelvem. A homályt felváltotta a vakító világosság, a bonyolultat az egyszerűség, a kimondhatatlant a kimondható, a silányt az érték, és ez az érték nem más, mint ősi nyelvünk. A gyökökkel való ismerkedés következő állomása az „Új Idők”-ben megjelent Molnos Angéla által írt cikkek olvasása volt. Nagyon tetszett, hogy a szerző a saját élményein keresztül ébreszti fel az olvasóban a tiszta magyar nyelv használata iránti igényt. Örömmel tanulmányoztam a  Czuczor—Fogarasi hat kötetes szótárban felsorolt gyököket. Vizsgáltam a betűk jelentését. Lenyűgöző volt számomra az a felismerés, hogy a magyar nyelv betűinek többsége természetből vett hangutánzás. Minősítettem a Magyarító könyvecske ötödik kiadásában levő elválasztásokat a szótár segítségével, mely nagy segítséget nyújtott a már számunkra elhomályosult gyökök felismerésében. Ezzel a munkával nagyon sokat tanultam, megjegyeztem sok olyan gyöknek a jelentését, melyről addig sokat nem tudtam.

Molnos Angélával való találkozásom, közös munkánk, és amit tőle tanulhattam mély nyomot hagyott bennem. Köszönet és hála érte. Igen sok tanulnivalónk van a jövőre nézve is, ami nyelvünket illeti, s hálásak lehetünk, mert nagyjaink örökül hagyták nekünk az ősi tudást.