Sára első könyvét egy éves korában kapta karácsonyra. Nagyon lekötötte a színes képes kemény lapú könyv. Ismerkedett az állatokkal, aztán az őt körülvevő tárgyakkal. Mondogatta ügyesen utánunk a szavakat, rámutatott a képre és kérte, kérte, hogy mondjuk, melyik mi az.

Altatáskor sokat énekeltem neki, aztán egy idő után arra kért, hagyjam abba. Ekkor elkezdtem mesélni kitalált történeteket, melyekbe beleszőttem a mindennapjainkat. Nagyokat nevettünk, jókat mókáztunk, ugyanis Sára bekapcsolódott. Mondott egy szót, és én beleszőttem. Így már ketten meséltünk. Amikor ezt is kimerítettük, akkor előkerültek a könyvek.

 Az első mesék közt ott volt a kismalac. Ezt hallotta kicsi mamájától. Aztán megvettem neki a „Vidám mesék” című könyvet. A rövidebb meséket olvastam belőle. Szépen ügyesen elmesélte, hogy miről szól a már ismert mese.

Másfél éves korától, pedig elkezdtünk Ringatóra járni. Itt szerettük meg a dalocskákat, mondókákat és a hangszereket: a citerát, a hegedűt, a furulyát, az acélháromszöget. Játszani is nagyon jó volt. Itthon sokszor kérte, hogy ringatózzunk. Zsuzsi néninek köszönhetően rabul ejtett minket a ringató mesés világa, és nemcsak ez a világ, hanem a könyvtár is. A ringató foglalkozások kezdetben a könyvtárban voltak, aztán megváltozott a helyszín. De Sára annyira ragaszkodott a helyhez, hogy húzott a kapualj felé, amikor arra sétáltunk. Így bementünk, beiratkoztunk, és az óta oda is járunk.

Meselemezeket vettünk, hogy az általunk fontosnak és jónak vélt mesékkel ismerkedjen. Nem ültettük le soha csak úgy a képernyő elé, hogy bámulja, nézze, ami benne van. Kapott a nővéreméktől egy Bogyó és Babóca meselemezt. Az elején hiába tettem be neki, nem kötötte le, kérte, hogy tegyek más mesét. Aztán megtört a jég, és megszerette Bogyóékat.

Egyik alkalommal, amikor a könyvesboltban jártunk, felfedezte a polcon a Bogyó és Babóca sorozatkönyveket. Nagyon megörült, egyet leemelt a polcról, kérte, vegyem meg. Nem értettem az elején, miért is ragaszkodik ennyire ehhez a meséhez. Aztán rájöttem. A szép színes lapok, az egyszerű, érthető kis gondolatok, a bűbájosnál bűbájosabb szereplők rabul ejtették. Minden egyes oldalt végig tanulmányozott olvasás közben, és záporoztak a kérdések. Gondolkodtatta, lekötötte, beleélte magát a szereplők helyébe. Addig meg nem álltunk, amíg meg nem vettük az összes sorozatot, szerre. Mindegyik könyvben volt valami izgalmas, érdekes. Bogyóékkal párhuzamosan olvastuk Micimackót. Sára egyszerűen Misának nevezte el. Két és fél évesen a kép alapján elkezdett mesélni. Este mi olvastunk neki, reggel, felkelés után ő olvasott nekünk. Lejegyeztem egyet. Íme:

„Zsebibaba felkelt. Kijött. Mamaaaa. Eltűnt. Facimbalom elvette nyuszika. Tigris bebújt. Kiugrott belőle Tigris a dobozából. Zsebibaba szalad. Tigris ugrál, eldől. Labda. Malacka, Zsebibaba és Füles táncolnak. Tolja haza Füles, ezt (mutatja a a képen). Ládika, Füles hazavitte. Fuss el véle, Sájika vendége. Há (így szólította magát) ügyes, olvasott.”

Kicsi korától kezdve, amióta megszületett, fontosnak tartom, hogy a lehető legtisztábban ismerkedjen anyanyelvével. Meseolvasás közben, ahol szükséges átfogalmazom a mondatokat rövidebbre. Kicserélem az idegen szavakat magyarra. Kijavítom a rosszul megszerkesztett mondatokat. Ez főleg azokra a mesékre érvényes, melyeket idegen nyelvről fordítanak magyarra. Ami örvendetes, hogy apa is ezt teszi. Egyik este, amikor mesét olvasott, tettem-vettem a szobában. Akarva akaratlan nyakon csíptem a kerékpár szót. Tudtam, hogy a könyvben az idegen megfelelője szerepelt.

Nekem sokat jelent, hogy mindketten egy úton vezetjük kislányunkat.